balkán

A Shkodrai-tó (szerbül Скадарско језеро/Skadarsko jezero, albánul Liqeni i Shkodrës, régi magyar neve Szkutari-tó az olasz Lago di Scutari nyomán) a Balkán-félsziget legnagyobb tava Albánia és Montenegró határvidékén.

A Shkodrai-tavat Montenegró felől a Dinári-hegység karsztvidéke, a Lovćen, a Sutorman és a Rumija hegységek, Albánia felől, keletről az Albán Alpok, a Tarabosh-hegy, illetve délről a Shkodrai-síkság fogja közre. Jelentősebb, a partvidéken fekvő települések: Montenegróban Virpazar, Seoca, Murići, Albániában a tó névadó települése, Shkodra.

Földrajza 

Az átlagosan 7 méteres tengerszint feletti magasságban fekvő tó geológiai értelemben fiatal, mintegy 18 ezer évvel ezelőtt kialakult, tektonikus eredetű kriptodepresszió. Területe időszakosan változó, a mediterrán éghajlatot jellemző száraz nyarakon 368 km², a csapadékos teleken 540 km². A legalacsonyabb vízszint esetén területének mintegy 60%-a Montenegróhoz (220 km²), 40%-a Albániához (148 km²) tartozik. Partvonalának teljes hossza 168 kilométer (ebből Montenegróra 110, Albániára 58 kilométer esik). Buja növényzetű északi partvonala tagolatlan, a meder fokozatosan mélyülő, míg délen meredélyek szegélyezik.

A tó átlagos mélysége 5–9 méter, de egyes vízszint alatti forrásoknál, ún. szemeknél eléri a 40 méteres mélységet is, legmélyebb pontja a Raduš-szem 60 méterrel. A víz felszín közeli hőmérséklete télen átlagosan 7 °C, nyáron 27 °C. Vízgyűjtő területe 5490 km². Vizének 60%-át a 113 kilométer hosszú Morača folyó szolgáltatja, emellett a Dinári-hegységből érkező felszín alatti karsztforrások szintén a Shkodrai-tavat táplálják. Vizét a 41 kilométeres Bunë/Bojana vezeti el az Adriai-tengerbe. A bővízű Bojana/Bunë jóvoltából a tó vize két-két és fél évente kicserélődik.

Állatvilága 

A tó faunája rendkívül gazdag, Európa egyik leggazdagabb vízimadár-rezervátuma. Mintegy kétszázhetven madárfaj él itt, köztük sirályok (Laridae), gémek (Ardeidae), valamint a kontinens egyik utolsó pelikánközössége (Pelecanidae). Hasonlóan gazdag a tó halfaunája, különösen ponty-, küsz- és angolnaállománya. Régről ismert, de csak 1987-ben leírt endémikus békafaj a 7-8 centiméteres Rana shqiperica (tkp. ’albán béka’).

A tó montenegrói részén, mintegy 40 ezer hektáron 1983-ban nemzeti parkot alakítottak ki (Nacionalni Park Skadarsko Jezero). Az albán oldalon egy 23 ezer hektáros területet 2005 novemberében nyilvánítottak természetvédelmi területté. A Shkodrai-tavat a Ramsari Egyezmény keretén belül 1995 decemberében vették fel a nemzetközi vadvízi élőhelyek listájára.

Az Ohridi-tó (macedónul Охридско Езеро/Ohridszko Ezero, albánul Liqeni i Ohrit) a Balkán-félsziget földtörténetileg legrégibb és legmélyebb tava Macedónia és Albánia határvidékén. A tó sajátos ökoszisztémával rendelkezik, eddig több mint kétszáz csak itt honos endemikus fajt írtak le, s ennek köszönhetően 1979-ben az Ohridi-tó felkerült a UNESCO természeti világörökségi listájára, amelyet 1980-ban Ohrid-régió elnevezéssel kiterjesztettek Ohrid és környéke történelmi és kulturális emlékeire.

Északkeletről és keletről a Közép-Albán-hegyvidék magaslatai, délről a Korçëi-medence árkos süllyedése, nyugatról pedig a Nyugat-Macedón-hegyvidék zárja közre. Jelentősebb, a partvidékén fekvő települések: Macedóniában Ohrid és Sztruga, Albániában Pogradec, mellettük több halászfalu.

Földrajza

Az átlagosan 693 méteres tengerszint feletti magasságban fekvő tó geológiai értelemben a Balkán-félsziget legöregebb tava, mintegy 5 millió évvel ezelőtt, a pliocénban keletkezett geotektonikus depresszió. Területe 358 km². Partvonalának teljes hossza 87,5 kilométer (ebből Macedóniára 56, Albániára 31,5 kilométer esik).

A tó átlagos mélysége 155 méter, legmélyebb pontja 288 méter. Vízgyűjtő területe 2600 km², s elsősorban a tó keleti oldalán lévő föld alatti források táplálják, de a közeli, magasabban fekvő Preszpa-tó vize is az Ohridi-tóba áramlik át, szintén föld alatti járatokon keresztül. Vizének 60%-át a Fekete-Drin vezeti el az Adriai-tengerbe, a fennmaradó rész elpárolog. A viszonylagosan kis méretű vízgyűjtő terület és a szintén csekély elpárolgási veszteség miatt az Ohridi-tó vízkicserélődési ciklusa hetven évre tehető. Források táplálta, szűrt vize kevés mikrobiológiai szennyezéket vagy tápanyagot tartalmaz (oligotróf), oxigénben gazdag, s ennek köszönhetően rendkívül tiszta, helyenként 20 méteres mélységig is le lehet látni.

Állatvilága

Az Ohridi-tó – a Bajkál- és a Tanganyika-tóhoz hasonlóan – rendkívül sajátos ökoszisztémával rendelkezik, az itt élő fajok mintegy fele (a puhatestűek 80%-a) endemikus, azaz csak az Ohridi-tóban honos. Eddig több mint kétszáz endemikus fajt írtak le a fitoplanktonoktól az algákon, a laposférgeken és a puhatestűeken keresztül a gerincesekig. Ez utóbbiak között számon tartanak nyolc ponty- és két lazacfélét (ohridi lazac – Salmo letnica, belvika – Acantholingua ohridana stb.). Bár a legutóbbi időkig csak formai és ökológiai jegyek alapján írták le ezeket a gerinceseket, nemrégiben molekuláris genetikai vizsgálatok igazolták rendszertani helyüket.

Az endemikus fajok mellett jelentős a tónak a part menti nádasokban áttelelő vízi- és ragadozómadár-állománya (borzas gödény, bütykös hattyú, cigányréce, fekete sas, parlagi sas stb.).

Környezetvédelem 

A tó törékeny ökoszisztémáját erősen veszélyezteti a turizmus és a part menti települések lakosságának (88 ezer fő a macedón, 43 ezer az albán oldalon) megnövekedése az elmúlt fél évszázadban. Az 1980-as évek óta évente mintegy 200 ezren keresik fel a tó macedóniai oldalát, s az ellátásukra kiépülő szolgáltató- és vendéglátó-ipari épületek a tó elszennyezése mellett folyamatosan pusztítják a madár- és halpopuláció életteréül szolgáló nádasokat. A környezetszennyezés és a hosszú vízkicserélődési ciklus következményeképpen az utóbbi években eutrofizáció figyelhető meg a tóban. Ezek mellett további problémákat okoz a tó túlhalászása, albán és macedón részről egyaránt, amelyet időről időre rendeleti úton ugyan szigorítanak, de mások mellett a két endemikus lazacfaj is eltűnőben van.

A Balkán történelmi-kulturális fogalma Délkelet-Európa fenti meghatározásánál tágabb területet jelent, mivel kulturális szempontból Románia déli és keleti része, az úgynevezett Regát is ide tartozik.

Történelem

A Balkánt Európa puskaporos hordójának is szokás nevezni. Az ókori Rómától kezdődően a világháborúkon át a közelmúltban befejezett, az egykori Jugoszlávia területén lezajlott háborúkig folyamatosan zavargások, etnikai villongások, harcok dúltak, a nagyhatalmak ütközőzónája volt.

A Balkán több ősi kultúra szülőhelye. Ilyen volt az égei-tengeri minószi civilizáció, a peloponnészoszi mükénéi kultúra, illetve a Makedóniából kisugárzó hellén civilizáció, amelynek meghatározó alakja Nagy Sándor volt. A görög városállamok korának kiemelkedő központjai Athén és Spárta, illetve Délosz szigete.

A hellén kor bukása után a Balkán római fennhatóság alá került. Miután Nagy Konstantin megalapította Konstantinápoly városát, ez önálló hatalmi központtá kezdett kinőni. A Balkán a Római birodalom kettészakadása után, Keletrómai Birodalom részeként Bizánc fennhatósága alá tartozott.

A Nagy Egyházszakadás után a balkáni keresztények az ortodox keleti egyház részévé váltak, ahol egy idő után autokefál egyházakká váltak.

Konstantinápoly eleste után Délkelet-Európa az Oszmán Birodalom részévé vált. Hosszú évszázadokon keresztül fennmaradt a szultán uralma, és csak a görög szabadságharc kezdetekor indult meg a balkáni országok szuverénné válás Isztambultól. Ez a folyamat teljes egészében csak az I. világháború idején fejeződött be.

A Balkán államainak határai háborúk sorozatában változtak. Ezen háborúk közül a legutóbbiak az 1990-es évek délszláv háborúi voltak. Ezek következményei még ma sem véglegesek. A Balkánon még ma is léteznek gyenge kohéziójú (Bosznia-Hercegovina) és újonnan születő (Koszovó) államok.

A Balkán színes kultúrája 

A balkáni térség soknemzetiségű egyvelege és hányattatott történelme okán rendkívül színes kulturális örökséggel rendelkezik. Nyelvileg a görög, az újlatin nyelvek (aromun, román), a szláv nyelvek (szerb, bolgár, macedón, bosnyák, horvát), a török, az albán vannak jelen a térségben, illetve kisebbségi nyelvekként a romák által beszélt dialektusok, valamint a cserkesz, a jiddis. Annak ellenére, hogy ennyire sokféle a térség nyelvileg, érdekes módon mégis létezik e nyelveknek egy közös, látens alaprétege amelyet a nyelvészet balkáni nyelvi uniónak nevez.

Vallásilag a meghatározó emlékek az ortodox kereszténységhez és az iszlámhoz kötődnek. Az ortodox kolostorok közül kiemelkedik a bulgáriai Rila, a koszovói szerb Peć, illetve a romániai Humor és Voroneţ. Kisebbségekként jelen vannak a katolikusok és a zsidók is.

Épített örökség tekintetében kiemelkedő jelentőségűek a Balkánon az ókori görög és római városmaradványok; az oszmán időkből pedig Szarajevó és Mostar városai. „Szláv Jeruzsálem”-nek is nevezték, a macedóniai Ohridot, amely az Ohridi-tó partján fekszik, és jelentős ortodox épített örökséggel rendelkezik. Sajátos a 19-ik századi bolgár „újjászületés” építészete, a Plovdiv, Veliko Trnovo, illetve Neszebar, Szozopol városokban megmaradt régi városközpontok.

Irodalmi alkotások területén megemlítendő a román költő Mihai Eminescu; a boszniai származású Nobel-díjas író, Ivo Andrić, a szintén Nobel-díjas török Orhan Pamuk, a bolgár Hriszto Botev, az albán Ismail Kadare vagy a görög Nikosz Kazantzakisz.

Zeneileg a Balkánra legjellemzőbb a népi zenében megtalálható páratlan ütemek. A mai kor meghatározó műfaja a népi alapokat a modern elektronikus zenével ötvöző turbofolk, manele és csalga. Görögország ismert stílusa a rembetika, a török és bosnyák muszlimok körében pedig elterjedt az érzelmes, lassú szevdah. Magyarországon is népszerű a főként szerb és román cigány zenészek által játszott, katonai eredetű rezes muzsika, a csocsek (lásd Boban Marković, Goran Bregovic, Taraf de Haiduks).

Tipikus balkáni tánc a kör alakban vagy sorokban táncolt kóló és horó.

A balkáni konyha a törökkel mutat erős hasonlatosságot. Alapelemei a birka- és kecskehús, a zöldségek (sopszka és görög saláta) és a tejtermékek (joghurt, fehér sajtok). Tipikus főétele a csevapcsicsi (kebab, csevap, kebapcse), illetve a különböző töltött zöldségek (gyuvecs, töltött padlizsán, szőlőlevél). A sütemények rendkívül édesek, általában mézzel készülnek. (Például a pisztáciával készülő baklava) Tipikus és kedvelt balkáni csemege a halva és a lokum (Turkish Delight).

Az italok közül kiemelkedik az erős, sűrű, zaccos török kávé, valamint az elmúlt évtizedekben Görögországból sikeresen elterjesztett frappé.

A vörösborok között kiemelkedik a testes görög mavrodafné, a bolgár gamza és mavrud, a montenegroi vranac, illetve a román murfatlar. A fehérborok között fontos a gyantával készülő görög recina.

Az égetett szeszek között tipikus, és minden területen ismert, a magyar pálinkához hasonló rakia (rakija, raki, rachiu). Görög területen kapható még az ouzo nevű ánizspálinka (bolgár rokona masztika néven ismeretes), illetve a cipurró.

• Hegységei: Dinári-hegység, Balkán-hegység, Pindosz-hegység, Rodope. A Balkán-félsziget legmagasabb csúcsa a Rila-hegységben található, 2975 méteres Muszala, Szófia közelében.
• Tavai: a Shkodrai-tó Montenegró és Albánia között, illetve az Ohridi-tó Macedónia és Albánia között
• Folyói: Neretva, Drina, Vardar.

A következő országokat szokás Délkelet-Európa részének tekinteni:

Teljes:

• Albánia
• Bosznia-Hercegovina
• Bulgária
• Görögország
• Koszovó
• Macedónia
• Montenegró

Részben:

• Szerbia a terület a Dunától délre: Közép-Szerbia és Dél-73%.
• Horvátország (az északi része nélkül)
• Románia a Dobrudzsa: 6%
• Szlovénia a dél-Szlovénia: 27%;
• Törökország: a Trákia , ami 3%-a az ország területének részét képezi az európai Törökországban, beleértve a szigeteket Gökçeada és Bozcaada , a fennmaradó rész a Kis-Ázsiában-Anatólia .

Délkelet-Európa Európa egyik földrajzi régiója. A területet gyakran Balkán-félsziget néven is említik, hiszen három oldalról tenger veszi körül: keleten a Fekete-tenger, délen és nyugaton a Földközi-tenger (Márvány-tenger, Égei-tenger, Jón-tenger, Adriai-tenger) mossa partjait. Kis-Ázsiától két szoros, a Boszporusz és a Dardanellák választja el. A régiót történelmi-kulturális vonatkozásban egyszerűen a Balkán névvel szokás jelölni. A Balkán, Balkán-félsziget elnevezések a Bulgáriától Szerbiáig húzódó Balkán-hegység nevéből származnak.

Délkelet-Európa területébe Romániát hol beleértik, hol nem. A mai romániai külpolitika és közfelfogás szerint azonban az ország földrajzilag inkább Közép-Európa részét alkotja (Dobrudzsa kivételével). Ennek megfelelően Délkelet-Európa északi határa a Száva-Duna vonalában húzható meg. A régió teljes területe így 550 000 km², népessége 53 millió fő.